Kedves,

   Tudom, hogy f�j. Ismer�s �rz�s: mintha a sz�ved k�tr�nny� olvadt volna, feket�n �mlik a semmibe, �s te m�g mindig azt hiszed, hogy sz�m�t. V�rod azt a bizonyos pillanatot, az utols� es�lyt, mikor a ti�d lehet, pedig elvesztetted m�r egy ideje. De nem baj. A rem�ny j�, csak lassan �l, egy �vekig tart� m�reg, ami nem hagyja megk�tni a k�tr�nyt. Nem szereted a f�jdalmat, m�gis elviseled, nem pr�b�lkozol azzal, hogy m�sfel� n�zz. Szenvedsz, ord�tasz bel�lr�l, �s csak a fekete k�tr�nyt �rzed, ami mar �s csak n�veli a fekete semmit.
   Nem �rtem, mi�rt foglalkozom veled meg azzal az �g� folttal, ami valaha a sz�ved volt. Semmivel sem tartozom neked, m�gsem akarom, hogy s�r�lj, pedig semmi k�z�m hozz�d. De te �lvezed, hogy v�gre valaki figyel r�d, dr�ton r�ngatod a figyelmemet, azt�n visszaraksz a polcra, hadd porosodjak. Nem sz�m�tok neked, vagy legal�bbis ennyit nem. Ha sz�ks�ged van valakire, el�veszed a f�jdalmas, de sz�p mosolyodat; vagyok olyan h�lye, hogy r�gt�n ugorjak seg�teni.
   Pedig nem k�ne, meg m�r am�gy is �llatira unom. Ne mosolyogj r�m. R�m se n�zz. Csak menj el mellettem, hagyj magamra v�gre, ne legy�l kedves, ha m�skor se vagy. Szenvedj egyed�l, ne r�nts magaddal. Engedj el, mert �n k�sz vagyok elengedni t�ged.

[hazudtam. Nem vagyok k�sz, kicsit sem. De megk�nnyeb�ten�d a dolgom, ha v�gre menn�l].