Oké. OKÉ. Még mindig fangirl üzemmódban vagyok, szóval valószínűleg a fele sem lesz értelmes annak, amit most majd leírok, de hova írhatnám, ha nem ide?
   Kezdem azzal, hogy én hatalmas fanja vagyok az árnyvadász világnak. Még évekkel ezelőtt olvastam a Csontvárost, nem sokkal később jött a film belőle, most meg ugye megy a sorozat. Őszinte leszek, a sorozat nem sokat ér ( na jó, a Malecért megéri végigszenvedni), de a könyvek! A végzet ereklyéi nagyon meghatározó sorozat lett az életemben, talán az első igazi Young Adult fantasy-m. Imádom az összes karaktert, az utalásokat, az írásmódot. Mindent. 
   Magnus Bane szerintem egy nagyon fontos szereplő mind A végzet ereklyéi, mind a Pokoli szerkezetek sorozatban, hiszen boszorkánymesterként a főszereplők nagyobb gondjait általában ő oldja meg, vagy ő segétkezik a megoldásban. 
   Viszont Magnus... Ő több, mint egy mellékkaraktert, aki pátyolgatja a többieket. Magnus tipikusan az a mellékkarakter, aki nélkül nem működne a történet. Nagyon rétegelten van megírva, igenis megvannak a saját gondolatai, érzései, és a múltja igenis nyomot hagyott rajta. Nagyon szeretem, hogy Magnus egy nagyon okos és bölcs főboszorkánymester, ugyanakkor egy őrült és igazán érzelmes srác. 
   Azt hiszem, különösen szükségem volt most ezekre a novellákra. Szívmelengető érzés volt betekinteni Magnus elég hosszú életébe, jó volt "viszontlátni" a régi karaktereket, megtudni a részleteket. Imádtam a Malec-os részeket, Raphael Santiago-t, és azt, hogy Tessa sem lett elfelejtve (hadd említsem meg, hogy a szívem tócsává olvadt minden mondatnál, mikor Tessa szóba került, mert Magnus úgy védi és szereti őt, mintha a húga lenne, és ettől egyszerre szeretnék sírni és jól megölelgetni őt). 
   Kell egy külön rész a Malecra. És remélem, hogy ez nem számít spoilernek, hiszen ez a páros azért elég ismert a fandom körökben, de ha valakinek lelőttem a nagy poént, akkor ezer bocsi. Szóval, a Malec. Magnus és Alec kapcsolata azért elég szépen kibontakozott A végzet ereklyéi alatt, de rájuk kevés idő és részlet jutott, hiszen egyikük sincs főszerepben. Itt viszont (mégha csak két novella erejéig is) de azért kaptunk egy kis szeletet a románcukból. De én kééérek még! És ahogy az elején említettem, a sorozatban szerencsére nagy hangsúlyt fektettek a malec kapcsolatra, sokat szerepeltek, így értük megérte végignézni az első évadot. 

Összefoglalva, a Bane krónikák után csak még jobban megszállottja lettem az egész árnyvadász világnak, és ismét azt kívánom, bárcsak a részese lehetnék.

Mit szólsz hozzá?

Vicces, hogy elhittem, hogy én majd tudok blogolni a suli mellett. Őszinte leszek, olvasni és néha aludni sincs elég időm, cska szomorú pillantásokat vetek az oldalra. Bennem van, hogy kéne folytatni, de van egyáltalán értelme? Már magam sem tudom.

Idén sikerült teljesne motiváltan kezdenem az évet, próbálok rászokni a tanulásra. Meghoztam néhányt döntést, végre ésszel és nem szívvel, amolyan szeretetsztrájkot tartok. Ez szerencsére csak egy embert érint, de elmondhatom, hogy csak erőt kellett vennem magamon. Egyszer-kétszer még azért fájdogál a dolog, viszont hatalmas megkönnyebbülés volt leadni ezt a terhet. Kezd visszaállni a "független, lelkierős" állapotom, szóval boldgoság van.

Igyekszem hétvégente írni valami bejegyzés féléket, ha bírom, és ha érdekel egyáltalán bárkit is.

Mit szólsz hozzá?

How does one talk about love? Do we even have the right words to describe something that can be both utterly mundane and completely transcendent, pulling us out of our everyday lives and making us feel a part of something greater than ourselves? Taking a unique approach to this problem, the nameless narrator of David Levithan’s The Lover’s Dictionary has constructed the story of his relationship as a dictionary. Through these short entries, he provides an intimate window into the great events and quotidian trifles of being within a couple, giving us an indelible and deeply moving portrait of love in our time.

 

A The Lover's Dictionary-t már felfedeztem egy ideje, de csak most került a kezeim közé, hála egy ismerősnek. De egy biztos, a közeljövőben biztosan beszerzem, mert ez egy olyan könyv, aminek a polcomon a helye. David Levithantól nem olvastam még ezelőtt, de ezzel a kötettel belopta magát a szívembe.

Ez egy teljesen sablonos szerelmi történet, de mégsem. A könyv egy szótár, a szavak alatt azonban nem a jelentésüket találjuk, hanem egy-egy pillanatképet a kapcsolatból. Kezdetben azt hittem, hogy ezért majd veszít a varázsából, de épp ellenkezőleg! Pont ettől lett ilyen tökéletes. Minden érzelem átjött, ugyanúgy érezni a hullámvölgyeket, mint egy "normálisan" megírt romantikus regényben. Néhány pedig egyszerűen olyan fájdalmasan igaz és csodálatos, hogy csak ültem ott és újra meg újra elolvastam azt az egy magyarázatot, mert nem bírtam betelni vele. 

Ez a történet a szerkezete miatt egyedi, és megérdemli, hogy felfigyeljenek rá. Szóval ha valamennyire értitek az angolt, akkor mindenképp olvassátok el. Nekem egyébként ez nyelvgyakorlásnak és szókincsfejlesztésnek is jó volt, a főbb szavakat kiszótáraztam, és itt ez nem törte meg úgy a lendületet, mint mikor egy regénynél állok neki keresgélni a szó jelentését. 

Néhány kedvcsináló kedvenc:

fraught, adj.

Does every „I love you” deserve an „I love you too”? Does every kiss deserve a kiss back? Does every night deserve to be spent on a lover? 
If the answer to any of these is „No,” what do we do?

 

abstraction, n.

Love is one kind of abstaction. And then there are those nights when I sleep alone, when I curl into a pillow that isn't you, when I hear the tiptoe sounds that aren't yours. It's not as if I can conjure you there completely. I must embrace the idea of you instead.

 

yesterday, n. 

You called to ask me when I was coming home, and when I reminded you that I wasn't coming home, you sounded so disappointed that I decided to come home

Mit szólsz hozzá?

Szóval mielőtt mindenféle közérdekűbb dolgot jelentenék be, azt hiszem az idei, általunk szervezett gólyatábor is megér pár mondatot.

Nekem ez azért is fontos, mivel a blogot a saját gólyatáborom előtt nyitottam, a második poszt máris az élményeimről szólt. Meg kell hagyni, az ideit jobban vártuk, hiszen mi szerveztük, ÉS HATALMAS BULI VOLT. Minden percét imádtam és nagyon sajnálom, hogy csak két napig tartott.

Szóval, akkor a közérdekűk:

Augusztus huszadikán volt egy éve, hogy visszatértem a GPortál blogol világába, és én ekkor ünneplem a blog születésnapját is, hiszen az In My Veins egy menekülő blog lett, de az elődjének tiszteletére most ünneplünk. Szóval, boldog szülinapot, In My Veins! Köszönöm mindenkinek, aki erre téved egy-egy unalmas délutánon és olvasgat egy kicsit. 

Fontos, hogy szeretnék kicsit komolyabb és számomra fontosabb bejegyzéseket is írni, még pedig könyvekről. Így hát kevesebb magánéleti posztot tervezek, és több könyvmolyosat.

Köszi srácok, szeretlek titeket.

Mit szólsz hozzá?

Az elmúlt időszakban beteg voltam, most meg nincs netem hála a balatoni viharoknak. Amint ez a probléma megoldódik, jövök! Addig is köszönöm minden idetévedőnek a türelmet! <3

Mit szólsz hozzá?