Sok időm volt gondolkodni, hogy milyen állandó bejegyzésekkel jelentkezhetek, hiszen az életem nem olyan érdekes és elég csapongó. Időközben végül mindig ugyanoda lyukadtam ki: a könyvek.

Rengeteg felnőtt ismerősömtől hallgatom azt, hogy a mai fiatalok csak a telefonjukon élnek, nem is olvasnak. Ilyenkor mindig kikérem magamnak az általánosítást. Ugyanis az én életem nagyrészt a könyvek körül forog. Mondjuk az anyám pont nem örül ennek, véleménye szerint túl sok könyvet veszek, helyette ruhákra kéne költenem a pénzt. Én viszont úgy gondolom, hogy ez mégiscsak a saját döntésem, ráadásul a zsebpénzemből fizetem, ergo abból azt veszek ami jól esik. Na mindegy, nem erről akarok most írni.

Szeretek olvasni. Szeretem a karaktereket, hogy szinte megelevenednek a lapok között. Szeretem könyvbeli világokat, a helyszíneket, az élményt, amit nyújtanak. Szeretem, hogy az olvasás kikapcsol. Szeretem kézbe venni az új könyveket, megsimogatni őket a polcomon vagy a könyvesboltban, és naná, hogy támogatom a könyvillatú parfümöt. Könyvfanatikus vagyok, és büszkén vállalom.

Még gyerekkoromban kezdődött. Apával havonta-kéthavonta betértünk a könyvesboltba, ahol én borító alapján választottam egy könyvet, amiből aztán ő hangosan felolvasott nekem. Már kicsiként is teli volt a könyvespolcom.

Valamikor negyedik osztály környékén jutottam el arra a szintre, hogy már magamtól is olvasnék. Akkor is Apával mentem, és megvettük A lány, aki tud repülnit. Ha jól emlékszem az volt az első nagyobb lélegzetvételű regény, amit magamtól olvastam. És utána már nem volt megállás. Ötödikben már A Da-Vinci kódot faltam, hatodikban A katedrálist. 2014-ben száz könyvet olvastam el, tavaly csak százhúszat, de a közeljövőre kétszáz a cél.

Egy biztos: könyvmolynak lenni nem szokás, könyvmolynak lenni életérzés.