2016.07.28. 20:48, Sophie
Mostanában nagyon rákaptam az írós filmekre (talán mert épp egy hatalmas writer's block közepén vagyok), és mikor már letudtam a "nagyokat", az Internet bugyraiban rátaláltam néhány olyan filmre, amik bár kevésbé felkapottak, attól még igazán szórakoztatóak.
1. Not Another Happy Ending
Ezt a filmet azért is szerettem, mert a szereplőgárda a kedvenc sorozataim színészeiből áll őssze: a főszereplő Jane-t Karen Gillan alakítja, aki a Doctor Who-ban szerepelt, a férfi főszereplő Tom bőrébe Stanley Weber bújt, de vannak még itt színészek a Tróbok harcából és a The 100-ból is. A cselekmény nem túl nagy durranás, igazi limonádé film, de én igazán élveztem.
A történet szerint Jane Lockhartnak végre kiadják az önéletrajzi ihletésű regényét. A lány igazán élvezi a közös munkát a szerkesztőjével és kiadójával, Tommal, a férfi azonban súlyos hibát követ el, amit Jane nem képes megbocsátani neki. Egyetlen kívánsága, hogy szabadulhasson Tomtól, ehhez azonban be kell fejeznie a második regényét, aminek az utolsó fejezetével egyszerűen nem bír haladni. Tom ráébred, hogy Jane csak akkor tud írni, ha az élete mélyvágányra kerül, így hát mindent megtesz azért, hogy tönkretegye Jane életét a regény érdekében.
2. Ruby Sparks
Itthon Fejbenjáró bűn címmel került a képernyőkre, a magyar címe fogott meg először. A film nagyon földhöz vágott, szilárd képet mutat az írók hatalmáról, hogy milyen is megteremteni egy karaktert.
Calvin (Paul Dano) fiatal és sikeres író, azonban súlyos ihlethiányban szenved. A pszichológusa tanácsára megalkotja a számára tökéletes karaktert, Ruby-t, akit másnap hús-vér alakban talál a lakásán.
3. Stuck In Love
Istenem, ez az egyik kedvencem! Nagyon szeretem Lily Collins alakításait, és a Csontváros után ez volt a második filmem tőle. Nagyon szerettem a hangulatot, a soundtrack is nagyon passzol. Magyarul Bízz a szerelemben címmel jelent meg.
Bill Borgens bestseller író, képtelen túllépni azon, hogy a felesége elhagyta őt. Közben próbálja íróvá nevelni két gyerekét, Samanthát és Rusty-t, ami több kevesebb sikerrel sikerül is, ám a fiataloknak is épp úgy meggyűlik a bajuk a szerelemmel, mint az apjuknak.
4. Authors Anonymus
Ez egy nagyon őszinte film arról, hogy milyen nehéz is tud lenni az írói pálya, főleg, hogyha az ember csak a hírnevet keresi benne. Hasonlóan van elkészítve, mint egy dokumentumfilm, így minden karakterből kapunk egy kicsit. Nem egy remekmű a film, de én azért szerettem, mert mutatott egy tökéletes világképet. Úgy vettem észre, hogy manapság művésznek lenni "menő". Az ismeretségi körömben mindenki fotózni és írni akar (pont mint én), és még azok is, akik semmit se konyítanak hozzá, csak mivel mindenki ezt mondja, ők is ezt mondják. Azok, akik a hírnévért akarnak művészkedni, azok szerintem nem művészek. Művész az, aki szívből-lélekből dolgozik, belső sugallat motiválja, és belepusztul, ha ezt nem csinálhatja.
Szóval a film egy írókör mindennapjait mutatja be, hogyan küzdenek író mivoltukkal és a hétköznapokkal. Ismerős arc lehet Kaley Cuoco, aki az Agymenőkben játszott.
5. About Alex
Az About Alex-ben csak egy kis szerepet kapott az írás, annál nagyobb hangsúlyt fektettek másra. Ismét nincs túl nagy cselekmény, van benne pár felesleges fordulat, és minden bizonnyal nem életem filme, de én nagyon kedveltem. Azért is tetszett meg, mert Maggie Grace az egyik kedvenc színésznőm, és imádom a filmjeit.
Alex már régen elvesztette a kapcsolatot a legjobb barátaival, és magányában öngyilkosságot kísérel meg. Ez persze rögtön összehozza a csapatot, és ahogy a régvolt barátságok, úgy lángolnak fel a régi érzelmek is.